Az OTP Bank új kedvezményprogramja és családi kedvezményei lakossági bankszámlákhoz

illusztrációAz OTP Bank ügyfelei – aktív számlahasználat esetén – a törvényi ingyenes készpénzfelvételen túl is csökkenthetik bankolási költségeiket a legtöbb lakossági számlacsomag esetében. A kedvezmények – a piacon megszokottakhoz hasonlóan – elég összetettek és talán ez is okozhatja, hogy nem igazán voltunk elégedettek annak hirdetménybeli, illetve a szaksajtóban felbukkant kommunikálásával. Ezért teljesen más módon közelítettük meg a kedvezmények bemutatását, reméljük így tényleg átlátható lesz.

Az OTP Bank hirdetménye 8 oldalon át sorolja a kedvezményeket és azok igénybevételi feltételeit. Mivel ez egy átlag ügyfél számára nehezen követhető, ezért úgy gondoltuk, kiemeljük a kedvezmények lényegét és akit részletesebben is érdekelnek a kedvezmények, azok számára a cikk második felében, a További részletek nevű szakaszban szolgálunk teljeskörű tájékoztatással.

A kedvezmények három fő csoportját az új ügyfeleknek és a meglévő ügyfeleknek szóló, illetve a családi kedvezményben külön-külön biztosított kedvezmények alkotják. Ezért először az új ügyfeleknek (1), alatta a meglévő ügyfeleknek (2) szóló kedvezményeket ismertetjük, végül pedig a családi kedvezményt (3).


1) Csak számlanyitáskor (vagyis csak új ügyfeleknek) választható kedvezmények

  • FELTÉTEL: minimum havi 100.000 Ft jövedelem* érkezik a számlára,
  • A KEDVEZMÉNYES IDŐSZAK HOSSZA: fél év
  • IGÉNYELHETŐ: visszavonásig, de legkésőbb 2015. március 1-ig
  • A KEDVEZMÉNYEK:

1a)

  • Ingyenes számlavezetés (a megtakarítás maximális mértéke számlacsomagtól függően a fél év alatt összesen 1.122 – 25.920 Ft közt) ÉS
  • kedvezményes csoportos beszedési díj: a standard 75 Ft helyett 24 Ft (a megtakarítás mértékének számítása itt)

VAGY (ügyfél által választható):

1b)**

  • ingyenes internetbank és SMS értesítő szolgáltatásokat tartalmazó OTPdirekt alap havidíj, valamint Kontroll szolgáltatás havidíj és Kontroll SMS díj (a megtakarítás maximális mértéke havidíjban a fél év alatt összesen elektronikus kivonattal 1.332 Ft, anélkül 1.632 Ft, plusz SMS-enként 22, 25 vagy 27 Ft a GSM szolgáltatótól függően) ÉS
  • kedvezményes csoportos beszedési díj: a standard 75 Ft helyett 24 Ft (a megtakarítás mértékének számítása itt)

2)Csak meglévő ügyfeleknek választható kedvezmények

  • FELTÉTEL: a kedvezmény igénylése előtti időszakhoz képest minimum (az alábbiak közül egy teljesítése szükséges):
  • 1-gyel több hitelkártya szerződés él, VAGY
  • 1-gyel több OTP LTP szerződés él, VAGY
  • 1 millió forinttal nő a megtakarítás, VAGY
  • 50.000 Ft-tal nő a havi kártyás vásárlási forgalom VAGY
  • havi 50.000 Ft-tal több jövedelemátutalás érkezik a számlára
  • A KEDVEZMÉNYES IDŐSZAK HOSSZA: fél év (a bankkártya éves díj választása esetében 1 év), mely meghosszabbítható
  • IGÉNYELHETŐ: folyamatosan, és a fél éves lejárat után is igényelhető, ha a fenti feltételek újból teljesülnek
  • A KEDVEZMÉNYEK:

2a)

  • Féláras számlavezetés (a megtakarítás maximális mértéke számlacsomagtól függően a fél év alatt összesen 561 – 12.960 Ft közt) ÉS
  • kedvezményes csoportos beszedési díj: a standard 75 Ft helyett 24 Ft (a megtakarítás mértékének számítása itt)

VAGY (ügyfél által választható)

2b)***

  • ingyenes internetbank és SMS értesítő szolgáltatásokat tartalmazó OTPdirekt alap havidíj, valamint Kontroll szolgáltatás havidíj és Kontroll SMS díj (a megtakarítás maximális mértéke havidíjban a fél év alatt összesen elektronikus kivonattal 1.332 Ft, anélkül 1.632 Ft, plusz SMS-enként 22, 25 vagy 27 Ft a GSM szolgáltatótól függően) ÉS
  • kedvezményes csoportos beszedési díj: a standard 75 Ft helyett 24 Ft (a megtakarítás mértékének számítása itt)

VAGY (ügyfél által választható)

2c)***

  • ingyenes betéti bankkártya éves díj (a megtakarítás mértéke 3.605 Ft/év) ÉS
  • kedvezményes csoportos beszedési díj: a standard 75 Ft helyett 24 Ft (a megtakarítás mértékének számítása itt)

3)Családi kedvezmény

  • FELTÉTEL: egy új ügyfél számlanyitása és egy másik, az OTP-nél már meglévő bankszámlával rendelkező ügyfél közös nyilatkozata, hogy egy háztartásban élnek – kizárólag 2 ilyen számla vonható be a családi kedvezmény alá, több nem!
  • A KEDVEZMÉNYES IDŐSZAK HOSSZA: fél év
  • IGÉNYELHETŐ: határidő nélkül, de csak egyszer, az új számlát nyitó ügyfél számlanyitásakor
  • A KEDVEZMÉNYEK:

3a) mindkét számlára értve:

  • Féláras számlavezetés (a megtakarítás maximális mértéke számlacsomagtól függően a fél év alatt összesen 561 – 12.960 Ft közt) ÉS
  • kedvezményes csoportos beszedési díj: a standard 75 Ft helyett 24 Ft) (a megtakarítás mértékének számítása itt)

A 3-assal jelölt családi kedvezmény sem az 1-es (új ügyfeleknek szóló), sem a 2-es (meglévő ügyfeleknek szóló) kedvezménnyel együtt nem kombinálható, tehát az új ügyfél VAGY a családi kedvezményt választja egy meglévő OTP ügyféllel közösen, VAGY az 1-es (új ügyfeleknek szóló) kedvezményt.

(Utóbbi esetben a meglévő ügyfél a feltételek teljesítése esetén a 2-es (meglévő ügyfeleknek szóló) kedvezmények közül választhat.)


Az összes fenti kedvezményhez: a csoportos beszedési kedvezménnyel realizálható megtakarítás számítása: mivel alapesetben, a fenti  kedvezmények nélkül is számlacsomagtól függően:

  • a havi első 0 (Prémium Plusz Számlacsomag),
  • a havi első 2 (Jump Számla),
  • a havi első 3 (Net Számla) vagy
  • a havi első 4 (TEMPÓ Számla) csoportos beszedési megbízásig

a standard díj 75 Ft/tranzakció, AFELETT pedig 25 Ft/tranzakció, így a megtakarítás mértéke csoportos beszedésenként a fenti számlacsomagtól függően a havi 0., 2., 3., 4. tranzakcióig 51 Ft, afelett 1 Ft.


A TranzAKCIÓK.hu két tippje:

1) az ügyfélnek nem kell minden fél évben növelni például a jövedelem átutalását vagy a kártyás vásárlási forgalmát, hanem az is elegendő, ha fél évente cserélgeti a jövedelem és kártyás vásárlási feltételt és ezzel folyamatossá teheti a kedvezményt.

2) a 3-assal jelölt családi kedvezménynél látszólag kedvezőbb a két számlára külön-külön az 1-es (új számlanyitóknak szóló) és a 2-es (meglévő számlatulajdonosoknak szóló) kedvezmény igénybe vétele, hiszen 50% helyett összesen 75% díjkedvezményt kapnak fél éven át (illetve ott más kedvezmény is választható, míg a családi kedvezménynél csak a 2 db havidíj felezhető a csoportos beszedési kedvezmény mellett), AZONBAN fontos különbség, hogy a családi kedvezmény semmilyen pénzügyi feltételhez nincs kötve, így mindenképpen megéri ezt választani még azoknak is, akik a későbbiekben nem tudnak vagy nem szeretnének megfelelni a feltételeknek.

Akik pedig folytatni szeretnék a kedvezményes bankolást, azok a fél év alatt mindkét számla esetében felkészülhetnek a 2-es pont szerinti feltételek teljesítésére, így a kedvezményes bankolás akár folyamatossá is tehető.

Megjegyzés: mint látható, az új ügyfelek ugyanolyan termék-kedvezményeket választhatnak, mint a meglévő ügyfelek, kivéve az éves bankkártya díj jóváírást. Ez azért nincs benne a kedvezményrendszerben, mert új ügyfeleknek az első éves bankkártya díj mindenképpen ingyenes.

FONTOS! Az összes fenti kedvezmény, amit ez a cikk megemlít, a korábbi gyakorlattól eltérően NEM AUTOMATIKUS, azokat az ügyfélnek külön igényelnie kell a számlanyitáskor, illetve a fél éves lejárato(ka)t követően! Az igénylés bármely bankfiókban, illetve – meglévő ügyfelek esetében – az OTPdirekt telefonos ügyintézői szolgáltatásán keresztül is történhet.

* = új ügyfeleknél a jövedelemfeltétel a Prémium Plusz számlacsomagnál nem 100.000 Ft, hanem 18-35 év között 200.000 Ft, 35 év felett 350.000 Ft.

** = Prémium Plusz számlacsomagnál csak az 1a) jelű kedvezmény választható, mert az 1b) szerinti OTPdirekt kedvezmény ennél a számlacsomagnál feltétel nélkül jár.

*** = a Prémium Plusz számlacsomaggal csak a 2a) jelű kedvezmény választható. A 2b)-vel jelölt OTP direkt kedvezmény ennél a számlacsomagnál feltétel nélkül jár.

A törvény szerinti ingyenes készpénzfelvétel kedvezmény – külön nyilatkozat megtételével – a fenti kedvezményektől függetlenül kérhető és tovább csökkenti a bankolás költségeit havonta legfeljebb 150 ezer forint ATM készpénzfelvételi díja erejéig, legfeljebb 2 alkalommal bármely magyarországi ATM-ből (a kettő korlát közül minden hónapban automatikusan az a korlát lép érvénybe, melyet előbb elér az ügyfél).

További részletek:

A fenti kedvezményekről további információkat közlünk ebben a szakaszban.

Az új ügyfeleknek járó kedvezmények és a családi kedvezmény csak egyszer, a számlanyitáskor választhatók, de a fél éves lejáratot követően számukra is megnyílik a 2-es pont szerinti, meglévő ügyfeleknek biztosított kedvezmények igényelhetősége.

A fenti 1-es és 3-as pont szerinti új ügyfélnek számít, aki a számlanyitás napját megelőző 3. hónap végén nem volt számlatulajdonos az OTP Bankban vezetett semmilyen lakossági forint folyószámlán sem, illetve 2-es pont szerinti meglévő ügyfélnek számít, aki minimum 6 hónapja rendelkezik OTP lakossági bankszámla/számlacsomag szerződéssel, melynek típusa a lent felsoroltak valamelyike.

A kedvezményekben érintett bankszámlák

  • új ügyfél az alábbi számlacsomagokat választhatja: Lakossági Tempó számlacsomag, Lakossági Net számlacsomag, Lakossági Jump számlacsomag, Lakossági Prémium Plusz számlacsomag
  • meglévő ügyfélnek az számít, akinek legalább 6 hónapja az alábbi számlacsomagok valamelyikével rendelkezik az OTP Banknál: Lakossági Tempó számlacsomag, Lakossági Net számlacsomag, Lakossági Elektronikus számlacsomag, Lakossági Forint folyószámla, Lakossági Jump Számlacsomag, Lakossági Prémium Plusz számlacsomag

A feltételek vizsgálata

Új ügyfeleknek a kedvezmény megadásához szükséges jövedelemfeltétel teljesítését a havi zárlati napot megelőző hónap 16-a és havi zárlati nap hónapjának 15. napja között vizsgálja az OTP Bank, tehát a feltételt ezek között a napok között kell teljesíteni, nem pedig naptári hónap szerint!

Meglévő ügyfeleknek a fentivel azonos időszakban vizsgálja a jövedelem- vagy bankkártyás vásárlási forgalom- vagy megtakarítás növelésére vonatkozó feltételeket az OTP Bank, tehát a havi zárlati napot megelőző hónap 16-a és havi zárlati nap hónapjának 15. napja között kell az emelt feltételnek teljesülnie a kedvezmény adott hónapban történő megadása érdekében. A vizsgálat során a viszonyítási időszak, melyhez képest a bank vizsgálja a feltétel szerinti emelkedést, a kedvezmény igénylését megelőző 3 havi időszak (ugyanúgy a havi zárlati napot megelőző hónap 16-a és havi zárlati nap hónapjának 15. napja között értve a 3 havi ciklusokat is).

Ehhez tudni kell, hogy a kedvezményeket az igény bejelentésének napját követő naptári hónap első napjától kapcsolja be az OTP Bank és a kedvezmény feltételének teljesítése esetén a következő hónaptól biztosítja, míg a 6 hónapos (vagy bankkártya éves díj jóváírásnál 12 hónapos) kedvezményes időszak végén kapcsolja ki automatikusan, amivel a feltétel vizsgálat utolsó hónapjában történő teljesítése esetén még jár a kedvezmény a következő hónapban. A kedvezmény ügyfél általi lemondása esetén a kedvezmény a lemondást követő hónap első napján szűnik meg és arra a hónapra még jár a kedvezmény, amennyiben az ügyfél a lemondás hónapjában teljesítette az ehhez szükséges feltételt.

A bankkártyás vásárlási forgalomba nem csak az ügyfél bankszámlacsomagjához tartozó betéti főkártyá(ka)t, hanem az esetleg meglévő hitelkártyaszámlához tartozó összes főkártya vásárlási forgalmát is beleszámítja az OTP Bank, de csak a főkártyákét, tehát a társkártyákkal végzett tranzakciók nem számítanak bele!

A megtakarítás növekedést az OTP Bank minden az ügyfél által nála vezetett számlán elhelyezett megtakarítás (lekötött egyenlegek, értékpapírszámla (portfolió értékelési áron számítva), Deviza számla (napi közép árfolyamon számítva), Tartós Befektetési Betétszámla, Nyugdíj-előtakarékossági Számla, számlacsomaghoz kapcsolódó megtakarítási számla) összesített napi záró egyenlegének figyelembe vételével számolja ki és ugyanúgy a fentiek szerinti, a kedvezmény igénylését megelőző 3 hónappal korábbi időszak hasonlóan számolt adatával veti össze.

A nem forgalom alapú OTP Lakás-előtakarékossági szerződés (LTP), illetve hitelkártya szerződés feltétel vizsgálata kivételt képez a 3 hónapos időszak alól. Itt az OTP Bank csupán a kedvezmény igénylésének időpontját veszi alapul.

Fontos kivétel, hogy egyedül a betéti bankkártya éves díjának választása esetén tér el a fenti szabálytól az OTP Bank, mivel itt a kedvezmény jóváírása utólag, a kártya éves díjának felszámításakor, nem pedig havonta történik. Ezért ebben az esetben ugyanúgy a kedvezmény igénylése előtti 3 hónapos ciklus a viszonyítási alap (LTP és hitelkártya szerződés esetén pedig a kedvezmény igénylésének időpontja), de bármilyen feltételt választ is az ügyfél, azt a feltételt a kedvezmény igénylését követő 12 hónapból legalább 9 hónapban kell teljesíteni (ugyanúgy a havi zárlati napot megelőző hónap 16-a és havi zárlati nap hónapjának 15. napja között értve a havi ciklusokat). Ez nem csak a forgalmi alapú jövedelem- vagy bankkártyás vásárlási forgalom- vagy megtakarítás növelésére vonatkozó feltételekre, hanem értelemszerűen az OTP Lakás-előtakarékossági szerződés (LTP), illetve hitelkártya szerződés feltételekre is vonatkozik.

Az ügyfélnek egyébként lehetősége van a már igényelt kedvezményt cserélni mindaddig, míg az igénybejelentés hónapjának utolsó munkanapjának 17 órás határideje el nem jön, ugyanis a következő hónap első napjától az ekkor érvényes kedvezmény lép életbe. Az életbe lépést követően módosításra csak a kedvezmény lemondásával és új igénylésével van lehetőség.

Mi történik, ha valaki nem teljesíti a kedvezményhez szükséges feltételt?

Az éves bankkártya díj jóváírási kedvezmény kivételével az aktivitási feltételek  vizsgálata első alkalommal az igénylés napját követő naptári hónapban történik meg, majd ezt követően a teljesülés folyamatosan ellenőrzésre kerül. A meghatározott  kedvezményeket az aktiválási feltétel első teljesülését követő hónaptól biztosítja az OTP Bank (számlavezetési díj, és OTPdirekt kedvezmények esetében a teljesülést követő teljes hónap vonatkozásában), a feltételek folyamatos teljesítése esetén pedig a teljes időszakban, azaz 6 hónapon át.

Amennyiben a kedvezmény feltétele valamely hónapban nem teljesül, úgy a következő hónapban a kedvezmény biztosítása szünetel (a 6 hónapos időtartamba ez is beleszámít). Amint a 6 hónapon belül egy következő hónapban a feltétel újra teljesül, úgy a kedvezmény a következő hónapban ismét jár.

A bankkártyás éves díj jóváírásának feltételvizsgálata során nem havi, hanem a fent említett szerinti 12 havi feltételvizsgálat történik, melynél 9 hónapban teljesülnie kell a feltételnek az éves díj jóváírása érdekében. A bankkártya éves díj jóváírás több betéti főkártya esetén annak a kártyának az éves díjára történik, mely az adott időszakban óra, perc pontossággal először kerül terhelésre.

Végül még két információ: élő lakás-előtakarékossági szerződésnek az a szerződés számít, mely(ek)nél a számlatulajdonos a lakás-előtakarékoskodó, és mely(ek)nél a megtakarítási időszak elkezdődött.

A betéti bankkártya éves díj jóváírási kedvezmény 1 darab, az adott számlához kapcsolódó Maestro, MasterCard Online, MasterCard Online ISIC típusú bankkártyára (főkártyára) vonatkozik.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.